Néhány kulcs a siker eléréséhez (nemcsak fogadásban)

A mai cikkben bemutatunk néhány kulcsot, amelyek elvezethetik Önt a sikerhez. És ez nem csak a szerencsejáték terén érvényes, de lényegében  mnden tevékenységben, amihez az életben hozzáfog.  A pszichológia és a helyes belső hangulat is nagyon fontos a sport fogadók számára. Egy bölcs mondás azt mondja, hogy ha valaki meg akar tanulni repülni, akkor a sast kell megkérdezni, nem a csirkét. Tényleg egy nagyon helyenvaló mondás, amit ráadásul az életben is lehet alkalmazni, és nem csak a cserencsejátékban.

Csak kérdezzen és tudakodjon, elemezzen és gondosan gondolja át a lépéseit. Kövesse a sikeresek útját, de nem kell menni kozvetlen a kitaposott ösvényeken, egy saját utat is építhet. Azok, akik Önök előtt sikert értek el, maguk után nyomokat hagytak, amelyek most Önnek iránytűként szolgálhatnak az azonos, vagy még nagyobb  célkitűzéseinek elérésére.

Kivétel nélkül, mint mindennél, a legfontosabb elkezdeni. Elüzni a gondolatokat, amelyek lekötnek minket, és beleindulni. Senki sem, természetesen, nem garantálja, hogy éppen Ön lesz sikeres, de ha nem is kezdi el, az eredmény minden bizonnyal világos. A legfontosabb lépésről van szó az egész folyamatban, elkezdeni.

Kedvelje magát az utat, nem csak a célt. Egy másik nagyon híres mondás, ami ismét nagyon könnyen alkalmazható. Bár manapság csak a célra öszpontosítunk, az út,amely oda vezet, számunkra csak valami, amit  egyszerűen abszolválni kell, nem mindig van az így. Maga a folyamat minket sokra megtaníthat, éppen ebben a folyamatban szerzünk tapasztalatokat, veszítünk, nyerünk és egyaránt tanulunk. Maga az út gyakran sokkal fontosabb, mint az utunk kitűzött célja.

Szintén nagyon boldogan képzeljük el, hogy a célunk elérése nem lesz olyan nehéz, mint ahogyan ezt első pillantásra látni lehetett. És többnyire igazunk is van, ugyanis ez sokkal nehezebb. És éppen ez a kiábrándulás a romantikus elképzelésekből a könnyű siker eléréséről, nem egy ember akaratát megtörte. De el kell viselni ezt és az akadályokat leküzdeni, mint végül is az élet minden területén. Ha valaki azt hiszi, hogy sikert ér el anélkül, hogy ne tapasztaljon egy válságot sem, anélkül, hogy egyszer sem mondja azt, hogy feladja, nagyon naiv. Ilyen állapotok meglehetősen nagyon gyakoriak, és akkor főleg az akaraton és motiváción függ az adott cél elérésére.

Végül mindent egy kicsit meg kell könnyíteni.Mégis csak a siker és a karrier nem az egyetlen dolog, amiért az életben létezünk. Meg kell állni, nevetni egyet a kudarcokon, tanulni rajtuk, és tovább folytatni az  utat. Határozottan nem jó cxsak egy dologra öszpontosítani, mert ha elveszíti, összeomlik gyakorlatilag minden más. A fogadásban és az életben is jó a felülnézet a dolgok felett.

 

A sikeres fogadók egyetértenek a tanácsaikkal másoknak

Néhány beszélgetésből, amelyek sikeres fogadókkal zajlottak, született néhány jó tanács és tipp a fogadóknak, akik  vagy közelednek a professzionális fogadáshoz, vagy teljes kezdők. Négy alapvető tanácsot mutatunk be a mai cikkben, amelyeken majdnem minden professzionális fogadó megeggyezett.

Stratégiának lenni alapvető

Bár úgy tűnhet, hogy ez a tanács majdnem minden cikkben megjelenik, tudnivaló, hogy még mindig található elegendő fogadó, aki erre nem tekint. Természetesen, ez minden fogadón függ, hogy maga választjon egy stratégiát, amely a legjobban megfelel neki, minden bizonnyal a legfontosabb, hogy egyáltalán legyen valamilyen stratégiája. A fogadás hosszú távú célok nélkül vesztességes és a megtömött pénztárcához ez a módszer határozottan nem vezet. Függetlenül attól, hogy a martingale rendszerről van szó, amelyet már említettünk ezeken az oldalakon, vagy bármilyan más rendszerről, szükséges a helyes stratégiákra támasztani az öszes ismeretet és ügyességet, amelyek a fogadót a jövedelmezőséghez vezethetik.

Statisztikai adatok. Fárasztó, de mégis szükséges rutin

Meg kell jegyezni, hogy az információk és statisztikák gyűjtése, a sikeres fogadó legtöbb idejét veszi el. És határozottan ezen nem lehet csodálkozni. Néha ugyan úgy tűnhet, hogy egy unalmas rutinról van szó, a szakemberek azonban tudják, hogy ez elkerülhetetlen. Itt is könnyen megkülömbözhető a sikeres és lelkes fogadó egy amatőrtől. Míg az amatőr a készülődésnek ennek a részét  nagyon gyakran átugorja vagy nem öszpontosít rá úgy, ahogyan kellene, a professzionális fogadó a legkisebb részleteket is figyelembe veszi az információk megszerzésénél, mert tudja, hogy bár ez néhány óra idejébe kerülhet, az eredméyre hatással lehet a legkisebb részlet is, amelyre a gondos felmérés nélkül nincsen esélye rájönni egy mindennapi fogadónak.

Fogadjon érzelmek nélkül

Ismét egy legtöbször emlegetett tanács a fogadóknak. Sokan ugyanis a fogadást nem úgy veszik, mint egy befektetést, mint valamit, amin lehet keresni, vagy akár úgy venni, mint egy teljes munkaidős állást. Az érzelmek nem tartoznak a fogadáshoz, annak ellenére, hogy elhamarkodhatja magát és egy csomó pénzt fogadhat egy párbajra, amelyet gondosan nem elemzett, és a szelvénye bejöhet, ez nem azt jelenti, hogy ezt helyesen tette. Leginkább ugyanis letért az eredeti, hosszú távú tervétől és hosszú távú horizontjától, és ha nem hagyja el az érzelmeit, biztosan nem lesz nyereséges fogadó.

Egy fogadóiroda nem elég

Végül egy tanács, amely biztosan mindenkinek jó jöhet. Akár a fogadást bármilyen komolyan gondolja, játék számla egy fogadóirodánál igazán nem elég. És itt nem csak a bónuszokról lehet szó, amelyeket az új játék számla megnyitásánál szerezhet külömböző fogadóirodánál, de szintén arról, hogy kiválaszthatja magának a legcsábítóbb szorzót a lehetőségére és nem kell támaszkodnia egyetlen fogadóirodára és remélni, hogy magasabb szorzót ír ki, mint a konkurrense.

 

La Liga 11. köre: Sevilla FC – FC Barcelona, November 6

Labdarúgás, vasárnap, 2016  November 6, Spanyolország, La Liga, 20:45

A spanyol La Liga tizeneggyedik fordulóján két olyan csapat találkozik, akiket a táblázatban csak egy pont választ egymástól. De favorit csak egy van, természetesen ez a katalán nagy klub. Bár habozott a Bajnokok Ligáján Manchester City ellen, bár a hazai bajnokságon már szenvedett vereséget, méghozzá Celta Vigoval 3:4 lövöldözés után, mégis egyértelmű papír favorit.

Barcelona játékosai meg akarják majd mutatni, hogy a világ első számú klub helyzetében nem hiába vannak. Sevilla ezen túlmenően velük az utolsó időkben nem tud nagyon jó játszani. Gólt nekik utoljára februárban adtak, a további három párbajban a spanyol csapat nem szerzett gólt. És mikor verte meg utoljára Sevilla Barcelonát? Ez igazán nem történik meg gyakran, utoljára ez 2015 októberében történt a La Liga hetedik körében.

Barcelonának ugyan boldogulni kell Iniesta csillaga nélkül, de Sevilla mezében talán nem lép fel Nasri – és ha igen, hosszú szünet után nem lesz formában. A közönségre határozottan szép párbaj vár, benne nem 0:0 döntetlenre fognak játszani. Barcelona és Sevilla párbajaiban ugyanis mindig esnek gólok, a Szuperkupán tavaly augusztusban kilenc gól is esett. Az idei év gólszerzés számlája szerényebb, de négy egymásközti párbajban 10 gólt szerzett a két csapat. Ezen kívül ennek az idei statisztikák is kedvezőek, barcelona a bajnokságon átlagban három gólt szerez egy párbajban.

A párbaj vonzerejéről tehát gondoskodva van, majd meglátjuk, hogy ki fog végül is uralkodni a párbajon. De minden feltétele a katalán klubnak van meg, aki mezében például Javier Mascherano, Gerard Piqué, Ivan Rakitič, Neymar, Luis Suárez vagy Lionel Messi játszanak. Sevilla oldalán is kiváló játékosok vannak, aki a szezon végén biztosan a spanyol bajnokság táblázat csúcsán áll majd, és lehet hogy átharcolja magát messzire az európai kupákban is, de ez nem lehet csak úgy elég Barcelonára.

A  mi tippünk: FC Barcelona győzelme – a legjobb oddsok az Unibet fogadóirodánál 1,65 szorzóval.

 

A Bajnokok Ligája alaprészének a fele mögöttünk van

Úgy, mint az Európai ligában, a híresebb testvére is, a Bajnokok ligája, már a feléhez ért a csoport fázisban. Hogyan boldohulnak a favoritok, és melyik csapatok maradnak az elvárások mögött? Erre nézünk a mai cikkben

A legnagyobb favoritok

Az egyértelmű favorit szerepébe már az évfolyam kezdete előtt Barcelona volt jelölve. És a katalán klub eddig megfelel az előfeltételeknek. A csoportok fázisán keresztül úgy megy, mint kés a vajon, és eddig még egy pontot sem veszített el 13:1 gólaránnyal. A teljes össeomlás után, amelyet Celtic-nek ajándékozott és a szoros győzelme után Monchengladbachban Barcelona boldogult Manchester City-vel is, amelyet az idei évfolyamban a volt edzője vezeti, Pep Guardiola. Általában tehát feltételezhető, hogy a katalánok szuverén módon tovább lépnek. A tovább jutás várható Barcelona legnagyobb riválisánál is, ez Real Madrid csapata. Ez ugyan már veszített pontokat, konkrétan a párbajban Dortmund-al, mégis a ne tovább jutó pozicióra kellemes mégy pont előnye van. Itt alapvetően tehát csak azt lesz csakeldöntve, hogy éppen Real, vagy Dortmund jut tovább az első helyről. Erre a lehetőségre fogadhat például a Bwin fogadóirodánál.

Eddig az elvárások mögött

Kissé az elváráok mögött marad a már említett Manchester City. Ez ugyan tartja magának a tovább lépő második helyet, de az előnye a tolakodó Monchengladbachra minimális. A tény, hogy City idegenben kettőt a három párbajból már lejátszottak, demégis a dontetlen Celtic-el a rajongóit kellemetlenül meglepte. Az elvárások mögött marad eddig a hagyományos klub Oroszordzágból, CSKA Moszkva. Sőt, ez a csoportjában az utolsó, és mégy egy párbajt sem nem nyert meg. Meglássuk tehát, hogyan boldogul tovább ez a hagyományos klub. Ugyanis elsősorban hazai körnezetben szokott CSKA nagyon erős lenni, bár a szorzók sokszor nem ezt mutatják, amit a fogadók gyorsan kihasználhatnak, például a fogadással a gólszerzőre is.

Kellemes meglepetés

Ebben a részben nem lehet ne megemlíteni a tavalyi meglepő bajnokot az angol ligán, Leicester City-t.  Ez ugyan a hazai bajnokságon kínlódik és csak a táblázat közepén található, a Bajnokok Ligáján ragyog, és a csoportját áttekintéssel vezeti. Emellett nem veszített még egy pontot sem, és kiváló a gólaránya, 5:0. Bár általánosságban közismert, hogy Atletico Madrid egyike a legerősebb klubokból Európában, az egyértelmű favorit posztjára nem lehet őt eddig jegyezni. De ez nagyon gyorsan megváltozhat, mivel Atletico problémák nélkül megy át a csoport fázison, ahol még egy pontot sem veszített, sőt, hazai pályán megverte Bayern Münchent is.

 

Az ifjú puskák tombolnak az NHL-ben

Elkezdődött a tengerentúli NHL új évfolyama, és vele a versenybe új, fiatal játékosok repültek be, akik tele vannak tehetséggel. A legnagyobb figyelem természetesen a két legmagasabb rangú játékosra van öszpontosítva Patrick Lainere és Austin Matthewsre. Meg kell jegyezni, hogy nem ok nélkül.

Az utolsó draft egyese, Austin Matthews, belevetette magát a legrangosabb bajnokságra a világon, mint egy orkán. Azonnal az első szereplésénél négy gólt tudott szerezni és így az este fő csillaga lett. Naná, hogy nem, elvégre egy ilyen szezon kezdete nem volt egyiknek sem, az utolsó draft egyeseknek néhány évtizede. De azonban a riválisa is figyelmet kelt, akit a második helyrőlválasztott Winnipeg Jets, Patrick Laine. Neki négy párbaj után a számláján négy gól volt és egy besegítés. Éppen a két játékos gólszerző étvágyát kellene kihasználni a fogadásoknál a gólszerzőre. Mivel még mindig újoncokról van szó, akik mellesleg nagyon fiatalok, a szorzók nagyon csábítóak és nem lehet őket figyelmen kívül hagyni. A további tanácsokat és tippeket a fogadásra a jégkorongra a korábbi cikkben találhatja meg.

A szorzók a gól megszerzésére Patrick Lianenél  3,5 érték körül mozognak, amelyet például az Unibet fogadóiroda is kínál, ami egy játékosnál, akinek a szezon kezdetén majdnem egy gól  egy párbajban az átlaga, egy igazán ritkán látott szorzó. És itt vannak más okok is, hogy miért rendszeresen próbálgatni ezt a gólszerzőt.  Az is fontos, hogy a játékos milyen pozicióban van a klubjában. Az év folyamán ugyan a finn játékos találkozhat egy gyengébb időszakkal is, és utazgathat a csapatban oda-vissza, de jelenleg a poziciója az Winnipeg elit támadásában van. Tehát ez azt jelenti, hogy a játékos rendszeresen lép az emberelőnyös alakulatokba és az esélye, hogy a párbajban legalább egy gólt szerez, ezzel emelkedik.  Sok új játékos, akik az NHL-be lépnek, gyakran találkoznak az alacsony öntudatosság problémájával, egyszerűen nem bíznak abban, hogy már ilyen alacsony korban sikeresek lehetnek az NHL-ben. Itt van tehát a másik előnye a bőbeszédű Laine-nek, aki röviddel a draft után azt állította, hogy éppen neki kellett volna menni az első pozicióról és nem a kollégájának Matthewsnak. Az önbizalom és az ész tehát a fiatal finnek ne hiányzik és valószínűleg nagyon sikeres jövő vár rá. Azonban, miért ne kihasználni a jelent, és nem fogadni Lainere, mint gólszerzőre már most, amikor ráadásul olyan kiváló szorzók vannak?

Egy hasonló eset Austin Matthews is. Rá a szorzók egy kicsit alacsonyabban vannak, azaz körülbelül 3,2 körülô, ennek ellenére is ebben a tippben is lehet értéket találni. Matthews meglehetősen szokatlan utat választott, hogyan bekerülni az NHL-be. Nem játszott Amerika egyetemi ligájában, ahol gyakorlatilag minden játékost  úgymondván mikroszkóp alatt figyelnek, de helyettemár nagyon fiatalon kipróbálta a jó minőségű svájci ligát. Visszatekintve azt mondhatjuk, hogy ez a döntés nagyon helyes volt. Már itt ugyanis találkozhatott sokkal öregebb játékosokkal, akiktől tapasztalatokat gyűjthetett, amelyeket most kamatoztat az NHL-ben.  Úgy, mint a finn kollégájánál, Matthewsre is egy nagyon sikeres karrier várható. Már csak a tény, hogy az első öt párbajban nyolc pontot szedett össze, sokmondó.

 

Serie A 11. köre: Juventus FC – SSC Napoli, Október 29

Labdarúgás, szombat, 2016  Október 29, Olaszország, Serie A, 20:45

A legmagasabb olasz labdarúgo verseny tizeneggyedik kör slágere Juventusz és Napoli párbaja lesz. Míg a torinói klub továbbá is tartsa magát a napfény népszerűségében, Napolinak a pozicióját meg kell védeni. És azért is, hogy nemrégen eladta Torinoba Gonzalo Higuainszet, az elitt argentin gólszerzőt.

Napoli játékosai az idén elég sikeresek, a bajnokság táblázatában a harmadikok, és eddig a Bajnokok Ligáján is sikeresen mutatkoztak be. De a nekiiramodott Juventuszra ez nem lesz elég, ő ugyanis a liga vitathatatlan vezetője és a minőségéről a Bajnokok Ligáján is bizonyítani tud, ahol legalább a döntőre csiszolja a fogait.

De a gólkülömbségnek nem szabadna nagyon jelentősnek lenni és Napolira határozottan ne vár semmi összeomlás. Az utolsó öt találkozón tizenhét gól esett, úgy hogy gólnélküli eredméyt talán senki sem vár. És tulajdonképen, ez nem lenne tisztességes a rajongók hoz sem, hogy  ilyen támadó csapatok várakozzonak a saját felükön a céllal 0:0 döntetlent elérni.

Az egymásközti erőmérésből az utolsó hat évben Juventusz jött ki győztesnek kis kivételekkel, aki az elmúlt években szó szerint uralta Olaszországot és valami nagy nemzetközi sikerre is várakozik. Juventusz az idén nem volt sikeres mindkét milán=oi nagy klubbal, de a feszült mérkőzéseket egyébként bírja. A gólaránya 21:7 tíz találkozóban biztosan mindenért beszél és nem szükséges ehez további kommentár.

Napoli mögött feketébb időszak áll, októberben háromszor veszített – de a párbajok után Crotone és Empoli után az önbizalmuk ismét fent van. De nem várható,hogy ez a csapat megveri a torinói óriás klubot, ezen túlmenően a legnagyobb sztár távozása után éppen észak Olaszországba. Arkadiusz Milik ugyan az utolsó hetekben kiváló formát mutatott, de október elején szétszakította a korcs elülső keresztszalagot és egészen tavaszig szünet vár rá. És gólszerző nélkül nem lehet nyerni.

A  mi tippünk: Juventusz FC győzelme – a legjobb oddsok a Bwin fogadóirodánál 1,87 szorzóval.

A tengerentúli NBA előszezon előrejelzései

Nehány kevés nap múlva kezdődik a tengerentúli NBA új évfolyama, tehát a legjobb kosárlabda ligája a világon. Képesek lesznek a clevelandi Cavaliers megvédeni a tavalyi címet, vagy vissza veszi a trónt Steph Curry csoportja? És mi a helyzet a többi csapattal, ők is beleszólnak a harcokba a bajnoki posztért?

A tavalyi évfolyam néhány történetet is kínált, amelyek a rajongókat a képernyők elé ültették, és nem engedték el őket onnan egészen az utolsó pillanatik.  Egyiket a történelmi torténetből már az alap részben megírták Golden State Warriors játékosai, akik leküzdték  a legendás Jordan körüli csapat régi rekordját és az alap részen átrepültek 73 győzelem és csak 9 vereség mérleglésével. Nagyon hosszú ideig azt állították, hogy Chicago volt rekordja 72-10 felülmulhatatlan, a tavalyi év megmutatta, hogy ez nem így van. Mint azt is megmutatta, hogy Cleveland nincsen elátkozva. LeBron James Cavaliers csapatát egészen az óhajtott címhez kísérte, amikor egy kiváló döntő sorozatban képes volt Cleveland megváltoztatni a mérkőzésekre 1:3 állapotot. Ugyanazt tudta bizonyítani Golden State a konferencia döntőjében a kiválóan játszó Oklahoma ellen.

Éppen Oklahoma és Golden State voltak a legtöbször emlegetett csapatok az új szezon kezdete előtt, Kevin Durant szupersztár átlépése miatt a Golden State csapatába.  Az átlépés, amelyet talán csak a váratlanságával és nagyságával James átlépésével lehet összehasonlítani Miami Heat-be néhány éve, ugyan Warriors néhány játékosába került, élen a kiváló Andrew Boguttal, de a tűzereje ennek ellenére hihetetlen. A csapatban az idei évben a kozepén éppen Durant van, azután Curry és a kiváló lövész messziről Thompson. Mint X-faktor  a tapasztalt Andre Iguodala szolgálhat. Ezért nem kétséges, hogy a tavalyi döntő vesztes az idei év verseny egyértelmű legnagyobb favoritja. Ha a csapat helyesen összeszokik, nagyon nehéz lesz őt megállítani.

Golden State döntő ellenfele a múlt évből Cleveland nem hozott semmi nagy nevet. A csapat lényegében változatlan maradt és továbra is LeBron James és Kyrie Irving teljesítményeire fog támaszkodni, akiknél ismét kihasználhatjuk a fogadásokat a pontok számára a párbajban. Egy másik csapat, amely beavatkozhatna a harcokba a címért, mint minden évben, San Antonio. De ez a nyáron a nagyon tapasztalt Tim Duncant veszítette el, aki visszavonult. Az egységet, amelyet Greg Popovich  vezet, nem érdemes soha sem alábecsülni. De Oklahomát sem nem lehet alábecsülni, aki ugyan elveszítette Kevin Durant, de még mindig a közepén Westbrook áll, akitől elvárják, hogy a csapatot a play-off-ba juttassa el.

Általában feltételezik tehát, hogy az idei év ismét Golden State párbaja lesz Clevelanddal. Warriors a nyáron jelentősen erősített és biztosan vissza akarják majd szerezni a trónt a bajnokok számára. A címvédőtől tehát várható lesz a langyosabb alap rész a teljesítmény fokozásával, mint ahogyan ez  tavaly volt. Hogy valaki más is beavatkozna a harcokba a bajnoki címért a fogadóirodák kiírt szorzói szerint sem nagyon nem számít senki.

 

A bajnoknők tornája

A tenisz szezon vége itt van és vele az idei évfolyam egész csúcspontja. A Singapuri bajnoknők tornája kínálja a harcokat a legjobb teniszezőnők között az idén. Közöttük van a cseh képviselőnő Karolína Plíšková. Lecseréli így a honfitársát Petra Kvitovát, aki ezeken a tornákon rendszeresen részt vett a múlt évfolyamokban.

Serena Williams hiányzása mellett a torna legbagyobb favoritja a német Kerber. De ahogyan már többször is bebizonyította a női tenisz, itt semmi sem nem egyértelmű. Bár a német teniszezőnőnek kiváló éve volt és néhány tornát megnyert, az évfolyam végén bekövetkezhet a fáradság az igényes programból. Talán szintén a nyomás, amelyet Kerber most érez a rajongók oldaláról és a médiáktól egyaránt valamivel nagyobb, mint amelyre korábban meg volt szokva. És ki tudja? Talán Karolina Plišková is meglephet, aki a bajnoknők tornáján először indul, és éppen  ő lesz az, aki majd unnepeli a címet. Nem szabad elfeletkezni a többi játékosnőről sem, mint például a kiváló román Halep.

A piros csoport

Általában azt feltételezik, hogy éppen a piros csoportból jelenik meg később a torna győztese. A már említett Kerberen és Halepen kívül itt van a szlovák Cibulková is, aki szintén egy kiváló évet élt át és lassan vissza jut a volt formájába, azután szintén  Madison Keys. Éppen ennek a játékosnőnek a stílusa fizethetne Cibulkovára, mert az amerikai teniszezőnő meg van szokva támadni és így az ellenfelét nyomás alá juttatni. Sokan úgy vélik, hogy ez a fiatal játékosnő a torna fekete lova, és ezen túlmenően a győzelmére nagyon csábító szorzó van kiírva, amelyet például a Bwin fogadóiroda kínál. Amikor már szóba került, hogy a verseny favoritja a német Kerber, nem szabad elfeletkezni arról, hogy a román Haleppel negatív 3:4 mérleglése van az egymásközti párbajokban. Ezen túlmenően Halep már képes volt egy ellenfélt a versenyen megverni (amikor a cikk volt írva Halep szettekre 2:0 verte meg Keyst).

A fehér csoport

A fehér csoport látszólag gyengébb, mint a piros, de azért itt is kiváló teniszezőnők vannak itt. Elsőnek a cseh karolina Plíškovát kell megemlíteni, aki a kiváló szezon után először néz  a bajnoknők tornájára is. És az esélyei tovább jutni a csoportjából határozottan nem kicsik. A játék támadó stílusa problémákat jelenthetne mint a lengyel Radwanskának, úgy szintén Svetlana Kuznetsovának, aki az utolsó pillanatban harcolta át magát a versenyre és megjelenhetne itt a fáradság az orosz játékosnőnél az utolsó hetekből, amikor egy csomó nagyon igényes párbajt játszott. A negyedik teniszezőnő ebben a csoportban asztán a spanyol Mugurza. A formája az utolsó hetekből azonban nagyon gyenge, ugyanis az utolsó öt versenyen, amelyeken részt vett, csak két párbajt egymás után volt képes megnyerni. Igen, kétszer ugyan bejutott a negyeddöntőbe, de egy játékostól, aki a világranglistán a hatodik helyen van mégis csak többet várnak. Meglássuk tehát, hogyan fog az egész torna fejlődni, és hogyan boldogul a premierjén Karolina Plíšková., akinek, persze, sok sikert kívánunk. A fogadásnál a bajnoknők tornájára emellett a fogadók kihasználhatják a tapasztalataikat a sorozatból a fogadásokról a grandslam versenyekre.

 

A fogadások bebiztosítása az út a nyereséghez

Korábban ez nem volt lehetséges, azonban a technológiai fejlődéssel fogadók kaptak a kezükbe egy hatékony eszközt a törekvésben a nyereségért. Mivel a legtöbb fogadóiroda a honlapjain kínálja szintén a live fogadás lehetőségét, nézzük meg, hogyn lehet ezeket a szolgáltatásokat kihasználni a fogadások bebiztosítására.

Mutassunk egy példát a múltból. Akkor még csak épített fiókokról volt szó, ahol beadta a szelvényét és aztán otthon figyelte, hogyan boldogulnak az önnel fogadott csapatok. A szelvényén hiányzott az uolsó párbaj és a csapat, amelyre fogadott, 1:0 vezetett. De a hosszabbításban a csapat gólt kapott, elveszítette a párbajt, tehát dontetlen játszott, és ön a szelvényét elveszítette. Az időkben, amikor nem volt lehetséges a live fogadás, ez biztosan nem volt nagyon szokatlan kép.

De helyezzük át magunkat a jelenbe és egy azonos helyzeten mutassuk meg, hogyan hála a live fogadásnak lehetünk nyereségben az utolsó elveszített párbajjal is a szelvényen. Mert a a fogadónak marad az utolsó párbaj, jó ezt nem csak nézni, hanem fogadni is erre. És fogadni az ellenkező eredményre, mint ahogyan fogadtunk az első szelvényünken. Ha ismét áthelyezzük magunkat a pillanatba, amikor az önnel fogadott csapat tíz percel a párbaj vége előtt egy góllal vezet, ez a pillanat ideális arra, hogy valamelyik fogadóiroda honlapján beadjon egy élő fogadást arra, hogy a párbaj dontetlennel, vagy győzelemmel végződik az a csapat javára, amely éppen veszít. Ezzel bebiztosítja magának azt, hogy bárhogyan végződik a párbaj, ön nyer. Természetesen, ki kell számítani, mennyit lehet fogadni, hogy minden eredménynel pluszban legyen, de ez bizonyára nem probléma.

Egy másik példa, hogyan bebiztosítani a szelvényeket egy különálló élő fogadás. Ha nem szeretne sokáig várni  és biztosítani a szelvényeket, amelyeket még a párbaj elott fogadott, fogadást köthet az egyik egységre még a játék folyamán. Ha a hazai egységre fogadunk, és ez néhány perc múlva vezetésbe kerül, ezt a fogadást is bebiztosíthatja azzal, hogy egy pillanatban amikor esik a gól, fogad arra, hogy a vendég csapat nem veszít. A szorzó megfelel ahoz, hogy a vendég csapat veszít, tehát néhány tizeddel, vagy talán egységgel magasabb, mint még a döntetlennél. Jó minőségű szorzókat az élő fogadásokra például a Betfair fogadóiroda kínál. Mint a legjobb sport az ilyen falyta fogadáshoz  a labdarúgás ajánlatos, mert itt elég az idő kiszámítani, hogy milyen magasak legyenek a tétek, hogy nyereségben legyen.

read more: www.xapostar.com